2010. április 18., vasárnap

Eperke,pej Furioso kanca


EPERKE.:
Körülbelül 6-7 éve van velem.Most töltötte be a 13. évét.Nyereghelyen sütött 175 cm marmagasságú pej kanca.Nincs rajta egyetlen egy fehér szőrszál sem.Mikor hozzám került 6 éves korában,nagyon virgonc volt,mostanra kicsit komótosabb lett,és a fiatalabb lovakkal sincs kedve játszani. Nálam szabadon vannak a lovak,régebben 3 hektáron,jelenleg csak egy hektráron.Így, kicsit nehézkes volt a befogása.Ha kötelet látott nálam,akkor nem engedte,hogy közelítsek felé,mindíg elvágtatott tőlem.Egyedül a zabosvödörrel tudtam odacsalni magamhoz.Szerencsére ez ma már nem így van.Kialakult nálunk a bizalom,sokszor odajön hozzám magától,egy kis simogatásért, hagyja,hogy rárakjam a kötőféket közben nagyokat sóhajtozik.Nagyon érzékeny és sértődékeny ló.Én soha nem bántottam,néha mikor vitánk volt,kiabáltam vele,neki ennyi is elég volt,hogy napokig megsértődjön rám,én meg rájöttem,hogy a kiabálással nem érek el nála semmit,csak szép szóval és kedvességgel.Nem sokat tudok arról,hogy előző tulajdonosai ,hogy bántak vele.Annyit tudok,hogy versenyzett díjlovaglásban és díjugratásban is.Mindkét oldalán,ahol a sarkantyút használják található rajta két dudor.Állatorvos ismerősöm azt mondta,hogy ez lehet nagyon erős sarkantyúzástól is.Azt érzem hogy mikor lovagolok rajta,akkor nagyon félti a hátát,oldalát és a száját is,megpróbál elrohanni.Pedig én nagyon finoman lovagolom.Kialakult közöttünk egy olyan mértékű összhang,ami olyan pici segítségadásokból áll,hogy én már észre sem veszem,de Eper igen.Én kigondolom ,hogy merre szeretnék kanyarodni,és ő arra kanyarodik.Mint egy gondolatátvitel.Én ilyenkor figyelem magamat,hogy milyen segítségeket adtam neki,hogy tudja,hogy elforduljon,és nem veszek észre magamon semmit.Lábam a helyén,szárral sem adtam segítséget,sem a testsúlyommal.Talán a fejemet fordítottam el abba az irányba,amerre menni szeretnénk.Mindenesetre nagyon érdekesnek találom és csodálatosnak.Talán ennyire érzi az én érzéseimet és ,hogy mit szeretnék tőle?Mikor hozzám került,és először akartam ráülni,állandóan eloldalazott,hátrált,nem akarta,hogy a hátára üljek.Valakinek mindig meg kellett fogni,hogy megálljon amíg ráülök,ha sikerült,akkor pedig rögtön elindult ügetésbe,annyi időm sem volt,hogy a másik lábam a kengyelbe rakjam.Erről a rossz szokásáról évek múlva tudtam csak leszoktatni.Ma már tudja,hogy óvatosan fogok ráülni,nem kell félteni a hátát,nyugodtan megáll amíg ráülök.Utánna pedig szépen lassan indul el.A zablát ki nem állhatja..Idegesen rágja,ha meghúzom,akkor félti a fejét,és inkább rágyorsít,szabadulni akar tőle.Az ilyen elrohanós lovakra szokták alkalmazni a durvább zablákat,illetve a hackemoret.Én egyiket sem akartam,hanem kötőféket raktam rá,és azzal lovagoltam.Mikor elősször próbáltuk,nagyon tartottam,hogy el fog vinni,de szerencsére kötőfékkel sokkal nyugodtabb volt,mint zablával,persze előtte gyakoroltunk egy kicsit földi kiképzéssel,hogy jobban megértsük egymást.Még nem sokat lovagoltam kötőfékkel,de az eddigi tapasztalatom csak jó,sokkal nyugodtabb,mintha egy másik ló lenne.Remélem még sok időt tölthetek vele,és tovább tanulhatom tőle,hogy a lovak mit szeretnének tőlünk emberektől,és mit nem .Talán 100 év múlva ,mikor unokáink nézegetik a régi lovas képeket,rá fognak kérdezni,hogy mi az ami a ló szájában van,mert nekik már az lesz a megszokott,hogy semmi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése